Blog

Hugó, miután kilépett a pékség ajtaján, Böhmné asszonyságtól kapott finomságokkal, rohant ahogy csak bírt a kórházig. Itt pihegett egy kicsit mielőtt felszaladt a lépcsőkön a bejárathoz, ahol apa már várta. A kórház a pékségtől csak néhány háztömbnyire ágaskodott az ég felé furcsa díszes tornyaival, tetőteraszával és Rafael arkangyal egy emelet magas szobrával a bejáratánál. A bejárat felett a következő felirat ékeskedett: „Isten meggyógyít”.

A pékséget mindenki szerette, nem csak a kiáramló isteni illatok és a kellemes meleg nyerte meg a betérőket, hanem Böhm asszonyság kedves mosolya is. Ez a mosoly sokat ért Boróka város lakóinak. Aki csak belépett a pékségbe, mosollyal a száján lépett ki onnan. Böhmné mindenkivel türelmes volt, és megjegyezte mi a kedvence, mi az amit általában vásárol és mire vágyik, de nincsen elég pénze hozzá. Nem telt bele egy hónap a pékség nyitása óta, és már mindenkit a nevén szólított.

Nem messze Bori néni bababoltjától, a Kökény és Rózsafa utca sarkán áll egy régi épület, talán éppen ma 111 éves. Falait ez ünnepi alkalomból újravakolták és nap sárgára festették. Mióta az eszemet tudom, az Órásmester lakik benne. Kis boltja felett lógó kovácsoltvas cégért maga az Órás készítette. Az ablakban még kint volt a „Frissen festve” tábla, mikor Bölömbér asszonyság feltépte a gyönyörű faragott fa ajtót. A csengőnek nyikkanni sem volt ideje, és az Órás a határozott belépés ellenére sem nézett fel munkájából. Éppen egy szív alakú zsebórát javított.

Hugó óvodába járt, de nem szerette. Mikor anyukája megkérdezte tőle, - Mi a baj az óvodával? - csak annyit mondott: - Hangosak a gyerekek. Hugó mindig egyedül játszott. Szeretett rajzolni és volt egy kedvenc piros színű markolója, azt tologatta. Mikor kérdezték ebédnél, hogy kér-e még repetát, nem mert kérni. Pedig éhes volt. Mikor pisilnie kellett, akkor sem mert szólni, hanem inkább visszatartotta. Hugóért általában a nagymamája jött az óvodába. Hazafelé az útjuk egy óriási játszótér mellett vezetett el, ahol dinoszaurusz formájú mászókák és csúszdák voltak. A kisfiú nagyon szeretett volna bemenni, de a Nagyi fáradt volt, és azt mondta: - Ez a játszótér nagyfiúknak való!

Tódor az iskola után mindig átsétált édesanyja munkahelyére. Édesanyja közel dolgozott, csak egy saroknyira egy nagy ódon épületben, amelynek kődíszei szomorúan tartották az épület oromzatát, amelyről már rég lehullott a vakolat. Tódor nagyon szerette az anyukáját, de nem szívesen ment be abba az épületbe. Épp arról ábrándozott, hogy bár ne kellene mindig odamennie, bár ne lenne minden délután ugyanolyan. Egyszer csak csillogó fényességet pillantott meg a járdán.

Kedd volt. Luca anyukájával mindig ugyanarra sétált haza az iskolából. A kislány szerette ezt az utat hazafelé, nem csak a faragott kődíszes lakóházak, vagy a sarki pékségből áradó illatok miatt. Ennek az útnak határozottan volt egy kedvenc pontja számára. Ma is, mint minden nap, megálltak a kirakat előtt, és hosszan nézelődtek. A cégért a jeges szél kedvesen billegtette, és az hálából ünnepélyesen nyikorgott, rajta a következő felirattal: Bori néni különleges bababoltja.

Az álommanó kötet I. meséje „Nagy Bernadett Viviennek, aki mindig megihlet!” Hétfő volt. Detti magához képest sebes léptekkel haladt az iskola felé, csak úgy húzta magával anyukáját, aki mit sem értett a sietségből. Hiszen eddig mindig neki kellett siettetnie lányát, aki reggelente mindig elmélázott a fürdőszobában, mesét olvasott a reggelinél, és úgy öltözött akár egy lassított felvétel, csakhogy minél tovább tartson a reggel, és ne kelljen iskolába mennie. Detti a kedvenc sárga-kék kockás ruháját viselte, és a fejében kavarogtak-gomolyogtak a gondolatok. A múlt hét pénteken történt események foglalkoztatták.

Az egész úgy kezdődött, hogy Míra nehezen aludt el. Születése óta. Mikor apának kellett egyik délben altatnia, rajzolt egy manót, egy álommanót. Csíkos hálózsákban, és hálósipkában békésen szendergett, és álmában elégedetten mosolygott. Míra boldogan ölelte meg a rajzot, és könnyen álomba merült.

A Hold békésen szendergett csillagmintás ágyikójában. Mélyen aludt. A nap első sugarai már elérték talpacskáját. Behúzta a takarója alá. Esze ágában sem volt felkelni. Nemsokára a hasát is elérték a sugarak és kezdett melege lenni a takarója alatt.

Mugo a manótündér egy kis házikóban éldegélt a fenyőerdő szélén. Szőrös, nagy orrú varázslény volt. Neki is volt szárnya, mint a tündéreknek, de túl kicsi volt és nem tudott vele repülni. Házikója kis veteményesében sárgarépát, paszternákot és sóskát nevelgetett. Kertjében egy terebélyes vadalmafa is kínálta gyümölcseit. Mugo nagyon szeretett olvasni. Kedvenc történetei elásott kincsekről, rejtélyekről szóltak. Egy napon úgy határozott, hogy a végére jár ezeknek a történeteknek.