I. Az igazi kincs
Mugo a manótündér egy kis házikóban éldegélt a fenyőerdő szélén. Szőrös, nagy orrú varázslény volt. Neki is volt szárnya, mint a tündéreknek, de túl kicsi volt és nem tudott vele repülni.
Házikója kis veteményesében sárgarépát, paszternákot és sóskát nevelgetett. Kertjében egy terebélyes vadalmafa is kínálta gyümölcseit. Mugo nagyon szeretett olvasni. Kedvenc történetei elásott kincsekről, rejtélyekről szóltak. Egy napon úgy határozott, hogy a végére jár ezeknek a történeteknek.
Összecsomagolta a legszükségesebbeket: lapátot, bicskát és egy szép nagy almát. Kis hátizsákjával elindult a patak mentén a sodrás irányába. Mosolyogva nézte a patakban ugrándozó halacskákat. Mikor lehajolt, hogy igyon a kristálytiszta vízből egy vörös fenyőt látott tükröződni a habokban. Megfordult, hogy jobban szemügyre vegye a különleges fát. Szürkés színű törzsén egy nyílást fedezett fel, melyen éppen átfért. Amikor átbújt rajta, egy erdei ösvényen találta magát. Igen ám, de az út a sűrű, sötét erdőbe vezetett. A manótündér ijedten, óvatosan lépkedett az óriási tűlevelű fák között. A homokos talajban apró fényes kavicsok lapultak. Egy szakaszon gyönyörű, türkiz színűek fenyőt formáztak. Mikor Mugo megállt, hogy alaposabban szemügyre vegye őket: eltűntek.
- Vajon hová tűnhettek? - tűnődött magában.
Már nem félt. Letelepedett egy kőre és megette az almáját. A pihenő után gyorsabban szedte a lábacskáit, mert eszébe jutott a cél, amiért jött: megtalálni a kincset. Vajon milyen lehet? – elmélkedett. Lehetséges, hogy egy nagy ládát találok, benne magokat a veteményesemhez vagy akár aranypénzt és gyöngyöket? Hirtelen neszezést hallott a bokrokból. Körülnézett. Most vette csak észre, hogy egy málnásba tévedt. Pár bokorral arrébb egy nagy szőrös hátat pillantott meg. Nem várta meg, míg a medve felé fordítja a fejét, hanem futásnak eredt. Apró lábai alatt ismét meglátta azokat a furcsa csillogó kavicsokat. Most rózsaszínűek voltak és medvét formáztak. Mugo annyira meglepődött, hogy összeakadtak a lábacskái, elesett, és arcocskája belefúródott a homokba.
Amikor kinyitotta a szemét egy kis ágyikóban találta magát. A takaróra apró türkiz gombák voltak festve. - Elszenderedhettem - gondolta. A házikó falain lógó apró, színes festmények virágokat, pillangókat és erdei gyümölcsöket ábrázoltak. Az asztalkán egy kancsó volt, mellette pohárral, rajta egy cetli az alábbi felirattal: ’Igyál meg!’ Mugo nagyon szomjas volt, mohón megitta a pohár tartalmát és újra töltött. ’Kicsit édeskés ez a víz.’ - gondolta.
Ekkor kinyílt az ajtó és belépett rajta egy vidám manótündérlány.
- Ízlett a bodzaszörp? Én készítettem.
Mugo nagy szemekkel nézett rá. Még sosem találkozott másik manótündérrel. Mostanáig azt hitte, ő az egyetlen.
- Myrrhis vagyok, gyere, megmutatom a bodzabokrot, amiről a virágot szedtem!
Mugo szó nélkül követte a lányt.
A kis házikó mellett gyönyörű bodza, málna és szederbokrok kínálták javaikat. A réten mályvarózsa, katáng és sok más Mugo számára ismeretlen virág nyílott. Myrrhis elmagyarázta, hogy a varázsréten rengeteg gyógynövény él.
- Sokféle betegséget, sérülést meggyógyítanak. Csak tudni kell melyik mire való. Én teát, krémet és festéket készítek belőlük. Be is kentem varázsmogyoró krémmel az álladat, hogy hamarabb meggyógyuljon.
Mugo ekkor vette észre a szája alatt dudorodó sebet. Eszébe jutott az erdei ösvény. Végre megszólalt:
- Mondd meg, kérlek, mik azok a furcsa kavicsok az erdei ösvényen?
Myrrhis meglepődött. - Nem tudod? Ők a Nyápicgombák. A vándorok segítői, megeszik a félelmet. Sokszor lefestem őket.
Myrrhis még sok érdekes történetett mesélt, többek között egy nagy könyvről, amiből megtanulta hogyan különböztesse meg a növényeket a réten.
- A főzetekhez a csodakanalakra is szükség van. - mesélte.
- Csodakanalak? - kérdezte Mugo.
- Igen, – mondta a manótündérlány - de ezt majd legközelebb mesélem el, mert ha most nem indulsz haza, rádsötétedik az erdőben!
Myrrhis rakott Mugo hátizsákjába szedret és egy keveset a varázsmogyoró krémből, hogy otthon is tudja kenegetni a sebét. Mugo észre sem vette, hogy hazaért, annyira elgondolkozott azon, amit látott és hallott.
Mikor kipakolta a hátizsákjából a lapátot eszébe jutott a kincs. - Úristen a kincs! Elfelejtettem megkeresni! Hogy lehet ez? Kicsit elszomorodott, de mikor megtalálta a Myrrhistől kapott krémet és a szedret felvidult. „Ez a lány igazi kincs.” – gondolta és melegség töltötte el a szívét.
2015. 07. 10.
