Bori néni különleges bababoltja


Kedd volt.

Luca anyukájával mindig ugyanarra sétált haza az iskolából. A kislány szerette ezt az utat hazafelé, nem csak a faragott kődíszes lakóházak, vagy a sarki pékségből áradó illatok miatt. Ennek az útnak határozottan volt egy kedvenc pontja számára.

Ma is, mint minden nap, megálltak a kirakat előtt, és hosszan nézelődtek. A cégért a jeges szél kedvesen billegtette, és az hálából ünnepélyesen nyikorgott, rajta a következő felirattal:

Bori néni különleges bababoltja.

Bori_neni_bababoltja_ceger

A kirakatban a babák kis babaszékeken üldögéltek, és kedvesen mosolyogtak az arra járókra. A babákat Bori néni, ha tényleg így hívták a tulajt, nagy gonddal helyezte el, több sorban egymás felett, úgy, hogy az egész kirakatot betöltötték a különböző színű varrott ruhájú babák. Alul volt néhány csecsemő baba, ők apró bölcsőkben ringatóztak. Mindegyik baba tevékenykedett, volt aki épp fésülködött, volt amelyik teázott a mellette ülővel, és volt, aki varrogatott. Látszólag nagyon jól érezték magukat. A babák mozdulatai olyan élethűen voltak beállítva, hogy az ember azt várta minden pillanatban, mikor fognak megmozdulni.

Luca imádta nézegetni őket, mindig új mozzanatokat fedezett fel a babák beállításában.

- Nézd, Anya! Az a rózsaszín csipkeruhás most elfordult a vörös hajútól, pedig tegnap még együtt teáztak!

- Jaj, Luca. Bori néni nem változtatott a kirakaton, mióta én kislány voltam, biztos vagyok benne. Gyere, menjünk tovább!

- De Anya, ne menjünk még! Be szeretnék menni!

- Luca, ma nagyon sietünk, de megígérem, hogy benézünk még Karácsony előtt!

Hazafelé a pékségből kiáramló meleg levegőnél melegedett egy úr, Luca jól megnézte magának. Koszos, szakadt ruhája volt és lukas kötött sapkája. Egy piros paplanon üldögélt és hümmögött maga elé.

- Anya, ki ez a bácsi?

- Nem tudom Luca, nem ismerek mindenkit.

- De, neki hol az anyukája?

- Miért kérdezed?

- Mert olyan szomorúnak tűnik. Biztos fázik is. Miért nem megy haza?

- Luca, ennek a bácsinak lehet, hogy nincsen otthona.

- Az meg hogy lehet? Miért nincs neki?

- Elvesztette.

- Segítsünk neki megtalálni, Anya!

- Lucám, gyere menjünk, kicsim!

Luca elindult hazafelé, de még egyszer hátranézett, és látta, hogy egy idős néni kiflit és forró teát nyújt át a bácsinak.

Luca nagyon várta már, hogy anyukája beváltsa az ígéretét és elmenjenek Bori néni bababoltjába. Teltek-múltak a napok, de nem mentek arrafelé. Anyukája új útvonalat talált ki, mert Luca minden nap megkérdezte: - Anya, ma megyünk a bababoltba? A bácsit sem látták többet, mert a pékség sem esett útba. Lucának néha eszébe jutott:- Vajon megtalálta-e már a házikóját a bácsi?

Egy napon, mikor az iskolában épp egy pici Betlehemet készítettek, sűrű pelyhekben kezdett hullani a hó. A hópelyhek egyre gyorsabban, és sűrűbben hullottak, így nemsokára az egész város fehér ünnepi díszbe öltözött.

- Gyerekek! – szólalt meg egyszer csak a tanár néni. – Ez az utolsó óránk a téli szünet előtt! Áldott, békés ünnepeket szeretnék nektek kívánni, mielőtt hazaindultok! Ne feledjétek, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe. Tudom, hogy azon jár az eszetek, vajon mit hoz a Jézuska nektek. A legnagyobb öröm és ajándék azonban ilyenkor, hogy a családok együtt vannak szeretetben.

Lucát anyukája különös mosollyal várta az iskola bejárata előtt. Luca tudta mit jelent ez és boldogan átölelte az anyukáját. - Ma megyünk. - suttogta. Luca szinte repült a bolt felé, és a frissen esett hó vidám ritmust ropogott a talpuk alatt.

Luca megállt Bori néni különleges bababoltja előtt és alaposan megnézte a kirakatot. Úgy látta minden baba viszonozza a tekintetét. Végül vett egy nagy levegőt és lenyomta az óriás levél alakú rézkilincset.

– Ding-dong. – szólt az ajtó csengője.

- Rögtön jövök! – csengett szintén egy kellemes női hang a pult mögötti ajtó felől. – Nézelődjenek nyugodtan!

Luca körbe jártatta a tekintetét, és közben egészen bizonyosan nyitva felejtette a száját. A bolt polcain ugyanis babák százai üldögéltek. Luca talpa alatt enyhén nyikorgott a fapadló, ahogy közelebb lépett egy labdát gurító piros, fehér pöttyös ruhás babához. A baba haja barna fonalból készült, arca pihe-puha volt és kedves kis rózsaszín folt ragyogott rajta. Luca már nyújtotta kis kezét, hogy megérintse, mikor a kellemes női hang megszólalt:

- Neki rózsaillata van. Őt szeretnéd?-

Luca megfordult és egy fiatalos arcú, kék szemű hölgyet látott, aranyló loknikkal a fején. Maga is olyan volt, mint egy baba a boltból, még a ruhája is hasonlított. Lucának ismét tátva maradhatott a szája, mert a hölgy újra megszólalt:

- Szia, én Bori néni vagyok, téged hogy hívnak?

- Ööö, Lucának.

- Szóval tetszenek a babáim, Luca?

- Igen, nagyon szépek és finom a szimatuk is.

Bori néni elmosolyodott: - Mindegyiknek más illata van, leginkább virágillatúak, de van vanília és fahéj is. Ilyenkor Karácsony táján készül mézeskalács illatú is.

A bababoltban nagyon kellemesen keveredtek a különböző illatok, a babák pedig mind gyönyörűek és különlegesek voltak. Mintha mindegyiknek külön személyisége lenne – gondolta Luca.

- Mindegyik baba egyedi. Nem készítek két egyformát. – folytatta Bori néni – Mindegyik egyedi kis lélek, mint mi emberek. A babák nagyon jó barátaink, amennyi szeretetet adunk nekik, annak sokszorosát adják vissza. De mindig tölteni kell a szeretet-tárjukat, hogy le ne merüljön. Amelyik babát elhanyagolják, az szomorú lesz, és nem tud többé szeretet adni.

- Újra lehet tölteni az ilyen babákat? – kérdezte aggódva Luca.

- Persze, csak hosszú idő kell nekik, mire újra bízni mernek. De szeretettel minden elsimogatható. – válaszolta Bori néni meleg, csillogó szemekkel. Látszott rajta, hogy bármeddig elbeszélgetne a babáiról.

- .. és és Bori néni, hát ez a sok baba itt a boltban, őket ki szeretgeti?

- Őket én. Mikor egy baba készül, az utolsó mozzanat, hogy megölelem és lelket adok neki. Innentől minden nap megölelgetem őket este és reggel.

- Nem félnek egyedül éjszaka a boltban?

- Nincsenek egyedül, itt van a lakásom a bolt mögött. A pult mögötti ajtót mindig nyitva hagyom, hogy halljam őket.

- Hogy hallja őket? Miért, beszélnek?

- Na, az kéne még. Így is eleget rosszalkodnak. Úristen, ha még beszélnének is, akkor egy szemhunyásnyit nem aludnék.

- Hogy érti, hogy rosszalkodnak? – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Luca anyukája is.

Bori néni, mintha észbe kapott volna, csak ennyit mondott: - Hát, tudja .. csak fecsegek itt össze-vissza. Melyik babát is szeretted volna kis hercegnőm?

Luca nagyra nyílt szemekkel bámulta Bori nénit, annyira lekötötte, amit a babákról mondott.

- Ööö, ja igen. – tért magához Luca, - ezt a rózsaillatút kérném szépen.

- Rendben, nevet te adsz neki, mindig a tulajdonos ad nevet. Tudod, már hogyan fogod szólítani?

- kérdezte Bori néni, és várakozóan nézett a kislányra.

- Szerintem Rozinak fogom hívni.
Rozi
- Jó választás! Most szólítsd a nevén, és vedd le a polcról.

- Gyere, Rozi, hazaviszlek. – szólította meg a babát Luca, és kicsit remegett a keze mikor a baba felé nyúlt. A baba könnyedén landolt a karjaiban, mintha nem is ő vette volna le, hanem Rozi ugrott volna az ő kezébe. Luca megölelte Rozit, illetve úgy tűnt megölelgetik egymást.

- Ez csodálatos érzés! – suttogta Luca meghatódva. – Anya, majdnem olyan, mint amikor téged ölelgetlek és beszippantom az illatodat..!

- Hát, igen, én is szeretem a rózsaparfümöt. – mondta Luca anyukája miközben kifizette a babát, kis féltékenységet érezve az új kedvenc iránt.

- Viszontlátásra, kedves Bori néni, és köszönöm Rozit!

- A mihamarabbi viszontlátásra kis hölgyem!- csilingelte Bori néni és már el is tűnt újra a pult mögött.

Luca anyukája fellélegzett, mikor kiléptek az utcára. – Huh, azért jól esik ez a friss, csípős levegő ennyi illat után. Nem gondolod, Luca?

Luca nem figyelt, teljes egységet alkotott az új babájával. Becsomagolta a kabátja alá, hogy nehogy megfázzon. Vidáman dalolászott neki és ugrándozott a hóban.

A pékség előtt Luca anyukája megállt, - Luca állj meg, be kell mennem kenyérért! –

Luca mintha akkor érkezett volna vissza a Földre, úgy nézett anyukájára. – Bejössz velem?- kérdezte ismételten az anyukája.

- Ööö, nem tudom. – válaszolt Luca, mert meglátta a pékség kiáramló meleg levegőjénél üldögélő bácsit. A bácsit, aki elvesztette az otthonát. – Ó, hát ezek szerint még nem találta meg. –mondta szomorúan a kislány.

- Mit nem talált meg? Luca, te nem is figyelsz rám. – dörmögte Luca anyukája sértődötten.

- Jó-jó, bemegyek.

A pékségben mézeskalács illat keveredett az élesztő illatával. Luca kiválasztott egy vaníliás csigát, és rámutatott egy szép nagy sós kiflire is. – Ezt mind meg fogod enni, Luca? Kenyeret is veszek. – mondta az anyukája.

Luca határozottan bólintott, és hozzátette: - Egy forró teát is kérek szépen, bácsi.

- Azonnal, kis hölgyem. – válaszolt a kedves, kerek arcú pék és átnyújtotta Lucának a vaníliás csigát és a kiflit.

- A tea nagyon forró, Luca, vigyem neked? – kérdezte tőle az anyukája.

- Nem, köszi. – válaszolta a kislány és óvatosan figyelve vitte a teás poharat le a pékség lépcsőin. Egy csepp se folyt mellé.

Luca odalépett a kint melegedő koszos bácsihoz, és odanyújtotta a poharat a kiflivel.

– Boldog Karácsonyt, bácsi! –

A bácsinak könnyek jelentek meg a szemében. Bólintott, de nem tudott megszólalni.

Luca anyukája hazafelé csak annyit mondott a kislányának: - Nagyon büszke vagyok rád!

Luca pedig boldogan szorította magához Rozit, aki ott lapult a meleg kabátja alatt, tudva, hogy a lehető legjobb helyre került.

 

 





2016. 12. 24.

Oszd meg másokkal is!

További bejegyzések


Hugónak kistestvére születik
2017. 02. 08.

Hugó, miután kilépett a pékség ajtaján, Böhmné asszonyságtól kapott finomságokkal, rohant ahogy csak bírt a kórházig. Itt pihegett egy kicsit mielőtt felszaladt a lépcsőkön a bejárathoz, ahol apa már várta. A kórház a pékségtől csak néhány háztömbnyire ágaskodott az ég felé furcsa díszes tornyaival, tetőteraszával és Rafael arkangyal egy emelet magas szobrával a bejáratánál. A bejárat felett a következő felirat ékeskedett: „Isten meggyógyít”.

Olvass tovább

A pékség
2017. 01. 24.

A pékséget mindenki szerette, nem csak a kiáramló isteni illatok és a kellemes meleg nyerte meg a betérőket, hanem Böhm asszonyság kedves mosolya is. Ez a mosoly sokat ért Boróka város lakóinak. Aki csak belépett a pékségbe, mosollyal a száján lépett ki onnan. Böhmné mindenkivel türelmes volt, és megjegyezte mi a kedvence, mi az amit általában vásárol és mire vágyik, de nincsen elég pénze hozzá. Nem telt bele egy hónap a pékség nyitása óta, és már mindenkit a nevén szólított.

Olvass tovább

Az órás
2017. 01. 20.

Nem messze Bori néni bababoltjától, a Kökény és Rózsafa utca sarkán áll egy régi épület, talán éppen ma 111 éves. Falait ez ünnepi alkalomból újravakolták és nap sárgára festették. Mióta az eszemet tudom, az Órásmester lakik benne. Kis boltja felett lógó kovácsoltvas cégért maga az Órás készítette. Az ablakban még kint volt a „Frissen festve” tábla, mikor Bölömbér asszonyság feltépte a gyönyörű faragott fa ajtót. A csengőnek nyikkanni sem volt ideje, és az Órás a határozott belépés ellenére sem nézett fel munkájából. Éppen egy szív alakú zsebórát javított.

Olvass tovább